
130 KORALL 38.
aNémet-római Birodalom elleni, korábbi támadásait elemző röpirat, és alengyel
király francia orientációját gúnyoló német pam et jelzi aspeciálisabb politikai
ismeretek iránti igényt, valamint az ellenségkép újbóli átalakulását.
85
Ebben az időszakban azonban már nem csupán aművelt elit jutott egyre
értékesebb információkhoz. Alegszélesebb olvasóközönségnek készülő kalendá-
riumokban a17. század folyamán szintén sokféle magyar vonatkozású ismeret
jelent meg. Michael Krügern asztronómus és asztrológus Prágában megjelenő
kalendáriumát kifejezetten hivatali és kereskedelmi tevékenységet folytató szemé-
lyeknek ajánlja. Műve – anémet kalendáriumok bevett hagyományának megfele-
lően – történelmi ismereteket is közvetít. Az1688. évre készült kiadványának tör-
téneti ismertetői 16. századi magyarországi hadi eseményekről emlékeznek meg.
Amunkája révén aktuális értesülésekre gyelő olvasó anyomtatott újsághírekben
várak és városok visszafoglalásáról értesülhetett, és ezekre saját kalendáriumá-
ban re ektálhatott, hiszen agondos kiadó még erre is elegendő helyet biztosított
akiadványban. Akalendárium nyomtatott emlékeztetői napra pontosan megad-
ják, hogy mikor került török kézre Pápa, Tata, Hatvan, Vác, Pest, Gyula, Nándor-
fehérvár, vagy éppen amég mindig török kézen lévő Kanizsa. Bár az évszámok
nem mindig pontosak, akiadó mégis hatalmas, ám éppen elévülő ismeretanyagot
elevenít fel, és ezzel atörténelmi utalással még inkább azt érzékelteti az olvasó-
ban, hogy atörökök kiűzése idején történelmi korszakot él át.
86
Krügern 1697-
es kalendáriumában már több az aktualitás; felidézi például Munkács 1688-as
átadását, illetve utal I.József augsburgi római királlyá koronázására.
87
Akövetkező
évre szóló kalendáriumba ajelentős hírekből, sajátos mellékletként, csak az 1696.
évi szeptemberi események fértek bele.
88
Az1700. évre kiadott kalendáriumban
azonban ismét jelen van az aktualitás, hiszen az előző év fontos történelmi esemé-
nyének, akarlócai béke megkötésének rövid történetét tárgyalja.
89
Egy másik kalendáriumkészítő, anürnbergi Balthasar Han büszkén hirdeti
akülönlegességeket kedvelő olvasóknak,
90
hogy aMagyar Királyság régi és új
törökellenes küzdelmeire vonatkozóan részletes ismereteket kaphatnak, bele-
értve nemcsak az ostromokat, csatákat, hanem aszokásokat, városokat, népeket
és viseleteket is. Mivel atörténelmi események ismertetése valóban igen részle-
tes, akövetkező évre szóló kötetre ígéri afolytatást, hiszen az adott munkában
85
„Du Bluthund Mahomet wie ist dir zu Muthe”; „Das von Franckreich verführte Teutschland”;
„Franckreich wage nicht zu viel”; „Pohlen wie so kaltsinnig?”. Vö. Wrede 2004.
86
Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, 207. 085: „Wirtscha tes, Wie auch Canzley-Calen-
der, Au das Jahr nach der Geburt Christi MDCLXXXVIII Durch L.Michaelem Krügenern
Philo-Medico-Chymicum Denen Ambt-Kau - und Handelsleuthen, procuratorn, Schreibern
und allen [...] Prag gedruckt zu Hatlharina Arnoltin Wittib”.
87
Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, 207.085 (1697).
88
Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, 207.085 (1698).
89
Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, 207.085 (1700).
90
Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, 304.405: „Neu und Alter Dess Hungarischen König-
reichs Chronologischger Historischen-kriegs-Siegs und Niederlags-Calender in begri end des
Edlen Königreichs Ungarn aussführliche Bescheibung [...]”.
Kommentare zu diesen Handbüchern