
KÖNYVEK • Skorka Renáta: Eberhard Windecke emlékirata Zsigmond királyról és koráról 181
Ugyanakkor valószínűleg épp ennek a„spontaneitásnak” köszönhető ameg-
annyi értékes részlet és anekdota, amelyeknek egy „mintaszerűen” szerkesztett
krónikában talán nem is – vagy legalábbis ilyen formában nem – jutott volna
hely. Windecke elejtett megjegyzései alapján az olvasó képet alkothat Luxem-
burgi Zsigmond jelleméről, természetéről, szokásairól, de alkalma nyílik meg-
ismerni Windecke élétének főbb állomásait is. Betekintést nyerhet az uralkodói
hétköznapok – akirályi fogadások, afényűző ajándékok (14–16., 79., 81. feje-
zet), avadászatok (92. fejezet), vagy épp avizahalászat (93. fejezet) – világába,
hallhat amindig pénzszűkében levő uralkodó zálogügyleteiről, aZsigmond elleni
merényletkísérletekről (56., 70., 95., 100. fejezet) éppúgy, mint Milánó urának
afér ak iránti vonzalmáról (96. fejezet). Smegtudhatja azt is, hogy afelséges úr
bizony nem mindig viselkedett uralkodóhoz méltón, és nem mindig válogatta
meg aszavait sem. Amikor az angol királytól kapott, és aszükségben Brügge-ben
(szokás szerint) elzálogosított ajándékok és ékszerek kiváltására került sor, Win-
decke sürgető kérleléseire Zsigmond „hirtelen haragra gerjedt, és megfenyített[e
amainzi kalmárt], hogy megbecsteleníti” az anyját. Igaz, „ugyanezen haragjában
[…] adott négyezer-ötvenegy koronát és egy levelet arról, hogy alübecki keres-
kedők küldjenek abrügge-ieknek további kilencezer rajnai aranyat” (72.).
A Wilhelm Altmann 1893-as kritikai kiadása
19
alapján készült, és aHistória
Könyvtár Elbeszélő Források újonnan induló sorozatának első köteteként meg-
jelent Windecke-krónika pontos, ugyanakkor amű hangulatát maradéktalanul
visszaadó, aszöveg említett nehézségei ellenére is könnyen olvasható fordítás.
Amunka nagy erénye, hogy afordítónak sikerült aWindeckénél általában torzult
formában szereplő magyar személyneveket azonosítania. Ezek – az eredeti szöveg-
ben előforduló névváltozatokkal és természetesen atöbbi személynévvel együtt
– akötet végén külön személynévmutatóban is kiemelésre kerültek. Hasonló
ahelyzet amagyarországi földrajzi- illetve helynevekkel is (17.), míg acseh tulaj-
donnevek esetében ez amunka még várat magára. Akötet végén található kétol-
dalas bibliográ a ugyan érdekes ízelítőt nyújt aZsigmondra és aZsigmond-korra
vonatkozó szakirodalomból, „funkciója” azonban arecenzió írója számára nem
teljesen világos. Akutatók számára az itt helyet kapott 21 (a forráskiadásokkal
együtt 27) tétel – különösen akonkrétan Windeckére, és aműre vonatkozó mun-
kák tekintetében – bizonyosan kevés, míg afordítást nem tudományos igénnyel
forgatók aZsigmond-itineráriumokat, Magyarország világi archontológiáját vagy
aLexikon des Mittelalters köteteit aligha fogják kézbe venni.
A bevezető rövid áttekintést ad amainzi kereskedő életéről (7–12.), amű
keletkezési körülményeiről, annak főbb jellemzőiről (12–16.), aWindecke által
felhasznált forrásokról (16–17.) és kitér aszövegvariánsok
20
és akézirati hagyo-
mány problematikájára (17.). Ehelyütt mindössze azt szeretnénk megjegyezni,
hogy talán érdemes lett volna Windecke személyét kontexusba helyezve is
19
Altmann 1893.
20
AWindecke-kéziratok listáját lásd http://www.handschriftencensus.de/werke/1958 (Letöltés:
2009. július 24.).
Kommentare zu diesen Handbüchern