
16
javaslatára. Franciaország válasza az „új détente-re" a német-francia viszony intenzí-
vebbé tétele volt, ami a nyolcvanas évek végére új, minden addiginál intenzívebb
szakaszba érkezett (Bozo). Németországot Kelet-Európában is ellensúlyozni szerették
volna, de a viszony elmérgesedése helyett végül a két ország kelet-európai politikájuk
összeegyeztetésében állapodott meg. Mitterrand már az első elnöki periódusa végén
merészebb kelet-európai politikát javasolt, hogy ne kelljen átengedni a kezdeménye-
zést az aktívabban fellépő németeknek.
Franciaország 1988-ban késznek mutatkozott, hogy újra elfoglalja a térségben
azt a helyet, amely történelmileg már korábban kialakult ezekkel az országokkal, és a
kulturális, gazdasági kapcsolatok mellett a politikai párbeszéd fejlesztésére törekedjék.
A párizsi magyar nagykövetség decemberben készült elemzése szerint a francia kor-
mányzat kész eltávolítani, sőt a későbbiekben leválasztani a kelet-európai országokat a
Szovjetunióról a francia befolyás erősítése révén. A rendszerváltás előestéjén Kelet-
Európa szerepe a francia külpolitikában egyértelműen felértékelődött, sőt prioritássá
vált (Kecskés). Érdekes módon azonban Németország is támogatta, hogy Párizs jelen-
tősebb szerepet töltsön be Kelet-Európában. Erre még Genscher külügyminiszter hívta
föl francia kollégája, Roland Dumas figyelmét. Bonn, illetve Párizs hajlandónak mu-
tatkozott összehangolni keleti politikáját, melynek eredményeként 1988-ban meg-
egyeztek, hogy koordinálják a magas szintű kelet-európai látogatásokat. Egyértelműen
új szempontok alapján jelölték ki a térségen belüli prioritásokat. A történelmi megfon-
tolások végképp háttérbe szorultak. Ehelyett a „kiemelés legfontosabb mércéje a gaz-
dasági-társadalmi változások az adott országban megfigyelhető mélysége" volt (Kecs-
kés). Ezek alapján az első csoportba Lengyelország és Magyarország került.
Ugyanakkor a francia vezetés, amelyet váratlanul értek az 1989-es rendszer-
váltó események, nagy hangsúlyt fektetett a stabilitás kritériumára. Franciaország
tartott a regionális káosztól. Ezért Mitterrand, akárcsak a harmincas évek francia dip-
lomáciája, egy konföderációs tervvel állt elő, amelyet azonban az érintettek, akárcsak
fél évszázaddal korábban, most sem nem támogattak. A stabilitásra való törekedés volt
az a szempont, amely áthidalta a második világháború előtti, illetve utáni korszakot.
Párizs aggodalommal figyelte, hogy az átalakulás kicsúszik az irányítás alól, és mérsé-
keltebb tempójú reformfolyamatot kívánt. Tartottak ugyanis a Szovjetunió reakciójá-
tól, illetve a regionális ellentétek újjáéledésétől. Lengyelországban kiszámíthatóbbnak
látszott az átalakulás, mint Magyarországon, emiatt Varsó Budapest elé került az első
csoporton belül. Emellett gazdasági szempontok is szerepet játszottak: úgy ítélték
meg, hogy Magyarország az NSZK gazdasági érdekszférájába került. Lengyelország
esetében történelmi, érzelemi szempontok egyaránt mutatkoztak.
A francia kelet-közép-európai politika szempontjai a következők voltak. Elő-
ször is Németország ellensúlyozása, de a németnél jóval kisebb erőbefektetéssel, és
végső soron annak tudatában, hogy Franciaország csak a másodhegedűs szerepét játsz-
sza az NSZK mögött. Végül nem sikerült a két hatalom kelet-európai politikáját ösz-
szehangolni, és munkamegosztásra sem került sor. Franciaország attól félt ugyanis,
hogy Bonn az ígéretes országokat, mint Magyarország, magának tartja meg, míg Pá-
rizsra hagyja az elmaradottakat, mint Románia. Másodszor Jalta túllépése, óvatos,
evolúciós folyamat eredményeként, a Szovjetunió provokálása nélkül. Ahogy
Mitterrand megfogalmazta az egyébként hasonlóan óvatos Bush elnöknek: nem szabad
túl gyorsan haladni Kelet-Európában, nehogy destabilizáljuk Gorbacsovot. Harmad-
szor a szociáldemokrácia meghonosítása, melyben nyilvánvalóan számítottak a hatal-
Kommentare zu diesen Handbüchern