
KECSKÉS D. GUSZTÁV
FRANCIAORSZÁG ÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPA KAPCSOLATA DE
GAULLE ELNÖKSÉGE IDEJÉN (1958-1969)
„Grandeur"? De Gaulle elnök külpolitikája
„Szükséges, hogy Franciaország védelme valóban francia legyen... Egy olyan ország-
nak, mint Franciaország, ha háborúznia kell, szükséges, hogy az a háború az ö háború-
ja legyen. Hogy erőfeszítései az ő erőfeszítései legyenek" - jelentette ki Charles de
Gaulle 1959. november 3-án a Hadtudományi Akadémián (IHEDN) tartott beszédé-
ben.
1
E néhány sor jól illusztrálja az 1958 májusában újra hatalomra került tábornok
egyik legfőbb külpolitikai törekvését, Franciaország nemzeti függetlenségének biztosí-
tását, valamint az önálló védelmi politika kitüntetett szerepét e cél megvalósításában.
2
.Franciaország valójában csak elsőrendű szerepben önmaga... Röviden, szerintem
Franciaország nem lehet nagyság [grandeur - K. D. G.] nélkül", írta Háborús emlék-
iratainak elején,
3
hangsúlyozva az általa döntő fontosságúnak tartott másik célt: orszá-
ga „nagyságának" helyreállítását, vagyis nemzetközi pozícióinak megerősítését. A
nemzeti függetlenség és nagyság gondolatához társult - azokkal szoros összefüggés-
ben - a szuperhatalmak, a „Két Nagy" hegemóniájának leleplezése, továbbá az igény,
hogy Franciaország erőteljesen jelen legyen az egész világon.
4
Az V. Köztársaság elnöki rendszerében a De Gaulle szoros irányítása alatt ál-
ló francia kül- és biztonságpolitika lépései e célok megvalósulását szolgálták. Az önál-
ló francia atomütőerő kifejlesztésének 1954-ben elhatározott programját az elnök kez-
dettől fogva erőteljesen támogatta. A jelentős anyagi eszközöket igénylő fejlesztés
eredményeként 1960 februárjában felrobbantották az első francia atombombát, 1968
augusztusában pedig az első hidrogénbombát. 1965. novemberben fellőtték az első
francia mesterséges holdat. 1967-től vízre bocsátottak több, rakéták indítására alkal-
mas atom-tengeralattjárót. E sikerek nyomán, melyeket önállóan, az amerikaiak segít-
sége nélkül ért el Franciaország, a világ harmadik számú nukleáris hatalma lett, jelen-
tősen megnövelve nemcsak védelmi képességeit, de külpolitikai súlyát is.
5
De Gaulle
ugyancsak Párizs nemzetközi mozgásterének bővítését tartotta szem előtt a hatalomra
kerülésekor még függőben lévő gyarmati kérdések, mindenekelőtt az egyre több embe-
ri és anyagi áldozatot követelő, Franciaországot saját szövetségeseitől és a harmadik
világ országaitól egyaránt elszigetelő algériai dráma lezárása során. Az 1962. március
18-án Evianban megkötött megállapodások ratifikálása nyomán Algéria független
állam lett, Franciaország pedig megszabadult egy évek óta nyomasztó tehertételtől. A
fekete-afrikai gyarmatok függetlenségének biztosítása már vérontás nélkül, népszava-
zás útján ment végbe.
6
A tábornok önállósági törekvései az Egyesült Államoktól való
függetlenedés politikájában is megnyilvánultak.
A Washingtonnal szembeni autonómia vágya motiválta az amerikaitól függet-
len nukleáris elrettentő erő kifejlesztését és rendszerbe állítását. Ugyancsak ez az
igény érhető tetten az Egyesült Államok vezetése alatt álló Észak-atlanti Szövetség
katonai integrációjából való fokozatos kivonulás esetében. Ennek jele volt, hogy 1959
márciusában De Gaulle visszahívta a földközi-tengeri francia flottát a közös NATO
parancsnokság alól, majd 1963 júniusában az atlanti-óceáni és La Manche csatornai
francia tengeri erőt is. 1964 áprilisában visszarendelték a szövetséges tengeri vezér-
karokban szolgáló francia tiszteket. 1965 májusában De Gaulle tábornok értesítette
Kommentare zu diesen Handbüchern