
6
és olyan következményekkel járt, amelyek évszázadokon keresztül nyomot hagytak a
velencei és az európai historiográfiában. A törvénytelen tettükre büszke, ugyanakkor
saját jóhírüket féltve őrző velenceiek igencsak pazar emlékezeti helyet hoztak létre
maguknak, amelyet azonban ártalmatlan, a törvényesség leple mögé bújtatott emléke-
zeti helyekre rejtettek el, így az láthatóságában vált láthatatlanná. Erről, vagyis a
Serenissima kulturális emlékezetéről és annak hatásairól lesz a továbbiakban szó.
„Ezen dózse csodálatos műve tette hatalmassá a velencei államot" (Ex cuius
ducis mirifica operatione Venetorum status vehementer auctus fűit). „Az egész Római
Birodalom negyedének és felének ura" (Quarte partis et dimidie tocius imperii
Romanie dominator) - a fenti események bekövetkeztével egészülhetett ki ezen kifeje-
zésekkel Enrico Dandolo hercegi titulatúrája. Semmi kétség, a diadal habitusa jelenik
meg bennük, de milyen tömör, majdhogynem szegényes szavakba foglalva. Még visz-
szafogottabban szól másfél századdal később Velence valaha elért legnagyobb sikeré-
ről, vagyis Konstantinápoly 1204. évi elfoglalásáról, a Bizánci Birodalom szétverésé-
ről, valamint a tengeri hatalom kiépítéséről a történetíró, Andrea Dandolo dózse
Chronica Brevis című művében.
5
Úgy tűnik azonban, hogy Enrico unokaöccse még
ezt a keveset is túlzónak érezte.
6
Ugyanis krónikája későbbi, részletesebb változatában,
a Chronica Extensaban még szűkmarkúbban bánik a dicsérő szavakkal, szárazon utalt
csupán „a nagy dicsőség emlékét" őrző titulatúra kibővítésére.
Mennyire új megvilágításba kerül a történet: „Végre valahára - olvasható az
utóbbi változatban - az alávaló gaztett, melyet Manuél császár a velenceiek ellen egy-
kor elkövetett, Dandolo által az isteni gondviselés akaratának tetsző büntetéssel bosz-
szultatott meg, a császár ugyanis hajdan, mikor amaz követként udvarában tartózko-
dott, elrendelte megvakíttatását."
7
Velence gyarapításának csodálatos müve immáron
háttérbe szorul, a háború büntető hadjárattá minősítésével egy mindenható agresszor
jellegzetes törvényesítése történik meg. A hódítástól hamar eljut a beszámoló Velence
legszentebb ereklyéihez - Igaz Kereszt, Szent Vér, Keresztelő Szent János koponyája,
Szent György karja -, amelyekről korábban a Chronica Brevisb&n nem olvashattunk.
Mint kiderül, ezeket Enrico szerezte meg és küldette a Boszporuszból Velencébe,
„hogy a maga kápolnájában őrizhesse őket"; ezután Kréta elfoglalásának rövid elbe-
szélése következik, amely Konstantinápoly hódoltatását követte.
8
A büntető hadjárat
megkoronázása tehát az ereklyék Velencébe szállítása volt, vagyis a relikviákat az Úr
adományának tekintették, ezáltal az ügy nyilvánvalóan különös magyarázatot nyer.
Ahogy a legitimitás igazolása és a bosszú felváltja a megdicsőülés és a gyarapítás
tényét, úgy szembesülünk higgadt tényközléssel örömóda helyett. Mi tarthatta vissza a
dózsei tisztséget viselő történetíró tollát, hogy a Serenissima legnagyobb győzelmét ne
üdvözölje és ünnepelje jelentőségéhez mérten?
A diadal - úgy tűnik - nemcsak elhomályosult, de áldozatul is esett a csalfa
emlékezetnek. Hiszen Enrico kétségkívül nem I. (Komnénosz) Manuél császár miatt
vesztette el szeme világát - miként arról a krónikás beszámol
9
az 1171. évi konflik-
tus pedig, amelyre Andrea utalt, Enrico Dandolo, Pietro Ziani (Enrico utóda a dózsei
hivatalban) és Domenico Sanudo követségének köszönhetően 1184-1185-ben és az azt
követő esztendőkben elsimult, sőt az 1190-es években a két hatalom írásban is szövet-
ségre lépett egymással.
10
Látszatlegitimitás tehát és fiktív bosszú az, ami a diadal he-
lyébe lép? Mi irányította vajon a dózsepalotában élő történetíró tollát?
A győzelmi zsákmányt, mint például az Igaz Kereszt darabját - amelyet
Enrico Dandolo Konstantinápolyból a Szent Márk-székesegyházba küldetett," és
amelynek Henrik konstantinápolyi latin császár vagy Iréné bizánci császárnő ereklye-
Kommentare zu diesen Handbüchern