
82
STAATSSICHERHEIT UND GESELLSCHAFT
STUDIEN ZUM HERRSCHAFTSALLTAG IN DER DDR
SZERK.: Gl ES EKE, JENS
(Állambiztonság és társadalom. Tanulmányok a hatalom hétköznapjairól az NDK-ban)
Göttingen, Vandenhoek & Ruprecht, 2007. 391 p.
Az „Állambiztonság és társadalom" című tanulmánykötet szerkesztője és a bevezető tanulmány szerzője
Jens Gieseke, aki kiemelkedő személyisége a Német Demokratikus Köztársaságban önálló minisztériumként
működő állambiztonsági szolgálat (Ministerium für Staatssicherheit, MfS), közkeletű nevén: Stasi története
kutatásának. Az 1964-ben született kutató 1993 óta munkatársa, majd projektvezetője volt a BStU-nak. (A
BStU - Die Bundesbeauftragte für die Unterlagen des Staatssicherheitsdienstes der ehemaligen DDR - az
egykori NDK állambiztonsági szolgálatának iratait kezelő szövetségi megbízott hivatala, melynek egyik
legfontosabb része az ún. Stasi-levéltár. Ez a magyarországi Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltá-
rának felel meg a mai Németországban.) 2000-ben szerezte meg PhD-fokozatát a potsdami egyetemen, és
2008 óta a potsdami Jelenkor-történeti Kutatóintézet (Zentrum für Zeithistorische Forschung) projektvezető-
je. Gieseke kutatási területe az állambiztonsági szolgálatok története mellett kiterjed a különböző titkosszol-
gálatok hidegháború idején folytatott tevékenységére; a Stasi főállású munkatársai szerepére; az NDK
állambiztonsági szolgálata személyzeti struktúrájának vizsgálatára, valamint a hatalom és a társadalom
kapcsolatára az államszocializmusban, melyhez ez a kötet a leginkább kapcsolódik. Az NDK állambiztonsá-
gi szerveinek történetét feldolgozó tudományos munkái: „Az állambiztonság főállású munkatársai. Személyi
struktúra és életvilág 1950-1989/90" (Die hauptamtlichen Mitarbeiter der Staatssicherheit. Personalstruktur
und Lebenswelt 1^50-1989/90. Berlin, Ch. Links Verlag, 2000) című könyve, valamint „A Mielke-
konszern. A Stasi története 1945-1990" (Der Mielke-Konzern. Die Geschichte der Stasi 1945-1990. Stutt-
gart—München, Deutsche Verlags-Anstalt. 2001), mely románul és észtül is megjelent már. Tudományos
tevékenysége mellett ismeretterjesztő jellegű könyvet is írt a Stasiról „Az NDK állambiztonsága. A párt
pajzsa és kardja" címmel (Die DDR-Staatssicherheit. Schild und Schwert der Partei. Bonn, Bundeszentrale
für politische Bildung in Zusammenarbeit mit der BStU, 2000). Ebben képekkel, újságcikkekkel és egyéb
kordokumentumokkal gazdagon illusztrálva, a nagyközönség számára is érdekes és érthető módon mutatja
be a Stasi történetét.
A kutatási terület sajátossága, hogy a témát - különösen Németországban - jóval nagyobb érdek-
lődés övezi a közvélemény részéről, mint szinte bármely más történelmi jellegű kutatást. Egy-egy nagyobb
berlini könyvesboltban többpolcnyi irodalmat találhatunk az egykori NDK-ról és azon belül a Stasi történe-
téről. A tudományos munkák, történeti feldolgozások mellett a magyar érdeklődő számára is feltűnően sok a
visszaemlékezés, az NDK-han játszódó regény, személyes történet, amit indokol a közvélemény máig
kitartó érdeklődése a téma iránt.
Ez a figyelem együtt jár egyfajta „túlkínálattal" is, aminek következménye, hogy nehéz igazán
korszakalkotó, a témát új aspektusból megközelítő munkát írni, kiadni. A Gieseke által szerkesztett tanul-
mánykötet azonban minden tekintetben megfelel ennek a várakozásnak. A kötet egy 2006. májusi, Berlinben
tartott egynapos konferencia előadásait tartalmazza. A közel 50 megszólaló kutató célja kifejezetten az volt.
hogy új irányt mutasson a Stasi-kutatásban, illetve új utakat jelöljön ki az állambiztonság és a társadalom
kapcsolatának vizsgálatában. Már a konferencián és közvetlenül utána is nemcsak perspektívaváltásról,
hanem kifejezetten új paradigmáról beszéltek a kutatók, amit ugyan Gieseke bevezető tanulmányában fél év
távlatából óvatossággal kezel, de a kötetben tematikusan összeválogatott tanulmányok mégiscsak igazolni
látszanak.
Az „Állambiztonság és társadalom" című kötet szerzőinek egy része a BStU munkatársa, törté-
nész. kutató és levéltáros, másik része pedig kutatóintézetekben dolgozik, például a potsdami Jelenkor-
történeti Kutatóintézetben, a berlini Társadalomtudományi Kutatóintézetben. A szerzők között vannak
olyanok, akik egyetemeken, így például a jénai Friedrich Schiller Egyetemen, a kölni, a lipcsei, a hannoveri,
a hamburgi és a genfi egyetemen, a londoni King's College-ban oktatnak. Elmondhatjuk, hogy a konferenci-
ánjelen lévő félszáz történész, valamint a kötetben megjelent 18 tanulmány jól reprezentálja a németországi,
sőt a nyugat-európai tudományos diskurzus képviselőit. Ami mégis hiányérzetet kelthet: a téma sajátossága-
iból fakadóan vagy egyéb okokból kifolyólag hiányoznak más volt szocialista ország kutatóinak hozzászólá-
sai.
A tanulmánykötet a BStU Elemzések és források című tudományos sorozatában jelent meg, en-
nek 30. köteteként. A rendszerváltás óta a kötet megjelenéséig eltelt 17 évben a Stasiról szóló szakirodalom
és a társadalmi érdeklődés a szervezet működésére, felépítésére, módszereire irányult, és a tanulmányok
tanulsága szerint valóban megérett az idő a szemléletváltásra, a kutatások fókuszának megváltoztatására.
A kötetben összegyűjtött tudományos munkák hangsúlya a Stasival foglalkozó konkrét kérdések
feltárása felöl eltolódott az állambiztonsági szolgálat és a szélesebb társadalmi rétegek kapcsolatának
vizsgálata felé. Valószínűleg ehhez szükség is volt a rendszerváltás óta eltelt 17 évre, hiszen a Stasi műkő-
Kommentare zu diesen Handbüchern