Philips AZ1412 Bedienungsanleitung PDF herunterladen (Seite 178)

céljait is. Részleteiben is kibontakozik előttünk a radikális Mao és a legfelső vezetés mérsékeltebb tagjai

közötti folyamatos hatalmi harc, és az, hogy Mao a szovjetellenességet hogyan használja fel eszközként a

belpolitikai küzdelmekben. Véleményem szerint a 7. fejezet végén Lüthi a kínai-szovjet szakítás lényegét

ragadja meg, amikor azt íija, hogy Mao belpolitikai célok érdekében segítette elő a kínai-szovjet viszony

megromlását (244. o.).

Nem csak a kínai szovjetellenes propaganda szolgált belpolitikai célokat. Mao taktikájának az is

a részét képezte, hogy külső válságokat használjon fel hazai célok elérése érdekében. E közvetlen kapcsolat

legfényesebb bizonyítéka a nagy ugrás meghirdetését közvetlenül megelőző második tajvani válság, illetve a

második kínai-indiai határháború, amit a szocialista nevelési mozgalom megindítása követett. A forradalmi

Kubát támogató és a defetista Szovjetuniót elítélő tömegtüntetések minden kétséget kizáróan Mao azon

kísérleteihez tartoztak, hogy tovább erősítse a kínai tömegek forradalmi öntudatát (228. o.).

Számos esetben a szovjetek és szövetségeseik kritikája valójában Mao kínai kritikusai ellen

irányult. Az elnök számára a kelet-közép-európai pártokkal való konfrontáció az 1962-63 folyamán lezajlott

pártkongresszusokon, illetve a szovjetellenes polémia 1963-64-ben ugyanazt a belpolitikai célt szolgálta:

hogy nyomást gyakoroljon hazai ellenzékére, valamint hogy fenyegetettnek érzett politikai

felsőbbrendűségét továbbra is biztosíthassa (300. o.).

Mao folyamatos ideológiai és politikai radikalizálódása belpolitikai kérdések eredményeként

következett be. Ilyen volt például személyes felelősségének tagadása az 1959-61 közötti éhínségek kapcsán

(159. o.), vagy az olyan nemzetközi következményekkel járó belpolitikai kérdésekben, mint a tibeti kérdés

és az annak következtében kibontakozó kínai-indiai és szovjet-kínai vita (347. o.). Mao nemzetközi

ügyekben tanúsított kompromisszumra képtelen hozzáállása is belpolitikai célt szolgált: ha elérte a

nemzetközi vezető szerepet, akkor ki merne szembeszállni vele otthon? (285. o.)

Lüthi megmutatja, hogy a Szovjetunióval kapcsolatban a kínai sajtóban jelentkező

hangnemváltások - az ellentétek hangsúlyozása, illetve a közös pontok kiemelése - a belső hatalmi

egyensúly függvényében alakultak. Maónak a kapcsolatok megrontásában betöltött kulcsszerepét az a tény

is bizonyítja, hogy 1961-62-ben, amikor az elnök átmenetileg meghátrálásra kényszerült, vezetőtársai

felismerték, hogy Kína belpolitikájának szüksége van a külpolitika radikalizmusának csökkentésére, és

sokkal békülékenyebb hangot ütöttek meg. Mao 1962. nyári visszatérése azonban egyben az ideológiai

radikalizmus visszatérését is jelentette. Az új jelszó, a fanxiu fangxiu („Lépjünk fel a [külföldi]

revizionizmus ellen, és akadályozzuk meg a [hazai] revizionizmus [terjedését]!") volt az első alkalom,

amikor a kül- és belpolitika nyíltan és közvetlenül összekapcsolódott. Mao tehát politikai és ideológiai

eszközként használta a Hruscsovval szembeni elégedetlenségét arra, hogy támadja a reformer Liu Sao-csit

és Teng Hsziao-pinget (244. o.). Lüthi véleménye szerint a kínai vezetés reformszárnyának 1962-es

veresége döntő fordulatnak bizonyult, ahonnan azután egyenes út vezetett a kulturális forradalomig (222.

o.).

Hruscsov 1964-es leváltásának legfontosabb kínai belpolitikai következménye a Mao ellenzéke

elleni üldözések megindulása volt. A szovjet vezető bukását követően Mao beszédeiben és írásaiban

összekapcsolta belső ellenzékét és a szovjet revizionizmust. Sőt Lüthi szerint a szovjet—kínai

pártkapcsolatok 1966. márciusi végleges megromlása is belpolitikai célokat szolgált (285. o.). Az egyre

konfrontatívabb kínai viselkedés a külpolitikában szoros kapcsolatban volt a kulturális forradalom gyors

hazai kibontakozásával (298. o.).

Mindezekből jól látható, hogy Mao leghatékonyabb fegyvere a szó volt. Mao különleges

tehetséggel volt képes a propagandát saját céljai érdekében felhasználni. Élvezte a jelszavakkal folytatott

harcot, ez volt az a fegyver, amelyhez a legjobban értett. Pszichológiai hadviselést folytatott hazai

ellenfeleivel szemben éppen úgy, mint a szovjet vezetés és személyesen Hruscsov ellen. Otthon arra

használta az ideológiai érveket, hogy megvédje saját pozícióit, és hogy elhallgattassa a pártvezetésben

meglévő ellenzéki hangokat. A legtöbb esetben, mint például 1959-ben Lusanban vagy 1962-ben

Pejtajhoban, kizárólag retorikai eszközökkel támadt ellenzőire. Egyetlen címke megváltoztatásával, a

jobboldali opportunizmus helyett a kínai revizionizmus kifejezés bevezetésével, minden hazai kritikusát

képes volt beszorítani a revizionista kategóriába (222. o.). Ehhez hasonlóan a kapitalizmus restaurációjával

való fenyegetés szintén olyan retorikai fegyver volt a kezében, amellyel az ö elveivel ellentétes nézeteket

vallókat diszkreditálta (211. o.).

Az is a történethez tartozik azonban, hogy kellő katonai és gazdasági eszköz hiányában Mao csak

szavakkal tudott küzdeni a Szovjetunió ellen. Miközben Hruscsov erősen hitt a nyers erő alkalmazásában,

Mao kitartott az ideológiai helyesség mellett, így próbált nyomást gyakorolni a szovjet vezetőkre (192. o ).

A propaganda volt gyakorlatilag az egyetlen eszköz, amellyel a kínai vezetők harcolni tudtak az ellen az

ország ellen, amely szerintük nem érdemelte meg a szocialista tábor és a nemzetközi kommunista mozgalom

vezető szerepét. Az ideológiai háború volt Mao számára az egyetlen járhatónak tünő út a nagy cél

eléréséhez: hogy kínai vezető szerepét megtartva a nemzetközi porondon tekintélyt szerezzen Kínának és

önmagának. Lüthi azt bizonyítja, hogy Mao nem volt hajlandó kompromisszumokra: válságokat és

1 2 ... 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184

Kommentare zu diesen Handbüchern

Keine Kommentare

Philips AZ1412 Bedienungsanleitung Seite 178

Kommentare zu diesen Handbüchern

Verwandte Produkte und Handbücher für Nein Philips AZ1412