
23
tenger feletti hatalmát és annak szimbólumait, és ezek törvényesítése is a békekötéshez
kapcsolódott. Ezzel a fikció igazolta a valóságot.
A mítosz valamennyi eleme jól ismert és gyakran idézett, ezért összefoglalá-
sakor rövidségre törekszünk.
102
III. Sándor pápa, hogy Barbarossa Frigyes cselvetései
elől elmeneküljön, Velencébe szökött. A császár azonban követelte kiadatását, amelyet
Sebastiano Ziani dózse megtagadott, és csekélyke haderejével vállalta a csatát. Az
Isztrián Zárával éppen átellenben fekvő, tehát a Magyar Királysággal határos, Punta
Salvorénál legyőzte a császár hajóhadát, és a Rőtszakállút Sándorral békekötésre
kényszerítette. A pápa köszönetképpen a dózsénak és a hivatalban mindenkori utódai-
nak ajándékozta a trionfit, a velencei hercegek hatalmi jelvényeit, kezdve a fehér gyer-
tyával és „az örökkön tartó igazság jelvényével" (ensem [...] in signum perpetue
iusticie), a karddal, az ernyőn és a gyűrűn át, amellyel a dózse mint „a sós tenger
egyetlen ura" (verus dominus salsi maris) jegyeséül fogadja alázatos alattvalóját, a
tengert, a hat trombe argentoig, amelyek eddig magát a pápát illették.
103
A szó és a kép egyaránt arra hivatott, hogy Sebastiano Ziani dózse kivételes,
béketeremtő, pápamentő teljesítményét, és általában a Serenissima Isten helytartója
iránt tanúsított engedelmességét hangsúlyozza.
104
Ebben a történetben minden felvo-
nul, ami 1204-gyel kapcsolatban tabunak tűnt: a pápai köszönet, a Serenissimának járó
fizetség, az adományozás aktusát felelevenítő, évenként megrendezett szertartás, az
egyéni elvárások, a Dalmáciára (így Zárára is) és a tengerre kiterjedő uralom legitimá-
ciója és a győzelem.
105
Azok a „legigazabb fegyverek", amelyeket majd Lorenzo de
Monacisnál Enrico Dandolo Konstantinápoly ellen vet be, ezúttal úgy jelennek meg,
mint a „mindig védendő és óvandó igazság kardja" (spata pro iusticia observanda
semper et defendenda), az „örökkön élő törvény pallosa", melyet Sebastiano és a min-
denkori dózsék a pápától kaptak.
106
Úgy tűnik, ez a béke teremtette meg a közösségi
identitást, és törvényesítette, hogy ez az identitás miként manifesztálódjon diadalok-
ban. Egyúttal szükségessé tette ennek rituális megújulását, hogy önmaga tudtára éb-
redjen, és mindennemű gátlásától megszabaduljon.
Emlékezéstechnikai szempontból tehát arról van szó, hogy a Bizáncban szé-
kelő „római" császár felett aratott valóságos, de törvénytelen győzelmet (amelyet a
velenceiek felfogásában az „egyház szolgálatában" vívtak ki) inverz módon felülírják,
átírják egy a nyugati „római" császár felett aratott, idegen szövetként beépült, de telje-
sen törvényes győzelemmel (mely egyébként éppúgy a pápa és az egyház érdekében
történt). Az eredmény mélyen bevésődött mind a velenceiek, mind mások közösségi
emlékezetébe.
107
Bármi is lehetett az oka ennek az „átírásnak" - jogi vagy politikai
gátlások, vagy a kiközösítés, amelyet a pápa Enrico Dandolóra mért, esetleg Dandolo
hamarosan bekövetkező halála, az általa vezetett hadjárat törvényessége iránti tartós
kétely, III. Ince magatartása, Konstantinápoly 1261. évi elvesztése, bűntudat, illetve
szégyenérzet vagy bármi más -, az hűen tükrözi a kulturális emlékezet manipulatív
erejét. Az erőt, amely fiktív képet alkot a valóságközeli, a hagyományokból táplálko-
zó, illetve a kívánságelemekből, az 1177. és 1202/1204. évi szerződések gondosan
összegyűjtött és archivált szövegéből, a különböző háttér-információkból. Ez az erő
rögzítette írásban a dózsepalota reprezentációs termeinek monumentális, valóságte-
remtésen alapuló mítoszát, amely mítosznak a Signoria ettől kezdve ugyanolyan bizo-
nyító erőt tulajdonított, mint az okleveleknek.
108
Valamennyi múlt előbb kell, hogy
alávesse magát a valóságot átíró idegen szövetkent beépült emlékképzetnek, mint a
kritikai történetkutatás korszakának, hiszen ugyanarra az eseményre máshol másként
emlékeznek.
Kommentare zu diesen Handbüchern